A Szentírás és a keresztény hagyomány – az ókori egyházatyák munkássága – alapján
vizsgálja valamennyi indokot. A pápai hivatallal kapcsolatban idézi az ismert evangéliumi
részt, amikor Jézus azt mondja Simon Péternek: „Péter vagy, erre a sziklára építem egyházamat, s az
alvilág kapui sem vesznek rajta erőt. ” (Mt 16,18). A protestánsok szerint ez az ígéret csak Péter
apostol személyének szólt, az ő halálakor pedig érvényét vesztette. Ám Andreas Theurer
emlékeztet rá, hogy a Kr.u. első századokban élt egyházatyák tanításaiból kiderül: a helyi
egyházak fölötti vezető szerepet a római egyház kezdettől gyakorolta. A 258-ban vértanúhalált
szenvedett Ciprián karthágói püspök – ez volt akkoriban az egyik legjelentősebb és
legbefolyásosabb gyülekezet – is elismerte Róma püspökének azt a jogát, hogy más
gyülekezetekre vonatkozóan is kötelező döntéseket hozzon. Másfél évszázaddal később pedig
Hippo püspöke, Ágoston írásban szögezte le: ha egy ügyet Róma püspöke eldöntött, akkor
annak pontot lehet tenni a végére. A kötet szerzője hangsúlyozza, hogy a pápaság az elmúlt
kétezer évben megjárt magasságokat és mélységeket, a legrosszabb időkben kíméletlen
hatalmi politikusok ültek Péter székében, „akik semmiféle gonoszságtól sem riadtak vissza… De
ilyen méltatlan pápák után is mindig kerültek Krisztust igazán szerető püspökök a katolikus egyház
élére, akiknek sikerült új lendületet adniuk az egyház lelki megújulásának.”
A szentek tiszteletével kapcsolatban a kötet szerzője rámutat, hogy a katolikus tanítás szerint a
szenteknek nem imádás, hanem csak segítségül hívás és tisztelet jár, a katolikus ember a
Szentháromságban hisz, nem pedig Máriában és a szentekben. Az imádás egyedül Istent illeti,
az angyaloknak és szenteknek viszont a tisztelet, Máriának pedig fokozott tisztelet jár ki. A
szentek imádása nem katolikus megnyilvánulás, „épp ellenkezőleg, ez katolikus ember számára is
magától értetődően bűn! A katolikus tanítás szerint keresztény embernek nem is kötelessége a
szentek tisztelete vagy segítségül hívása, ami természetesen a Mária-tiszteletre is vonatkozik!”
Az egyik alapvető kérdéssel kapcsolatban, hogy hit által vagy jó cselekedetek révén
igazulunk-e meg, a könyv írója összeveti Pál apostol leveleit az Újszövetség többi részével, és
szerinte ezáltal világossá válik, hogy az ember a maga közreműködése nélkül igazul meg. A
reformáció evngélikusoknál kedvelt jelszava, az „egyedül hit által” nincs benne a Biblia
szövegében, Luther Márton találmánya, aki így akarta érteni a Róm 3,28-at, s ezért hozzátette
az „egyedül” szócskát, pedig az nem szerepel egyetlen régi bibliai kéziratban sem. Andreas
Theurer állítja: hit és cselekedet Pál apostolnál gyakori ellentéte (Róm 3,20.,28;, 4,2; Gal
3,2.,5; Ef 2,8) az Ószövetség törvényvallására vonatkozik, „nem a keresztények kegyes szabályaira
és hitbéli kötelezettségeire!” Pál apostol óv az önmegváltásra irányuló mindenfajta
próbálkozástól, „nehogy azt higgyük, Isten úgyis be kell engedjen a mennyországba, hisz
annyira jó vagyok. Ugyanígy óv azonban attól is, hogy a magunk részéről válasz nélkül hagyjuk
Isten üdvözítő művét.” Nagy súlyt fektetett viszont a jó cselekedetekre, sőt az üdvözülés
elengedhetetlen feltételének tartotta, hogy tegyük a jót és kerüljük a rosszat (Róm 2,7.,13; 13-11-14;
Kol 1,10). A katolikus egyház sem tanít mást.
A könyv szerzőjének meggyőződése, hogy ha Luther Márton egy olyan katolikus egyházzal állt
volna szemben, amilyennek ma ismerjük, „nem kockáztatta volna az egyházszakadást, és a
reformációt aligha támogatta volna akár csak egy igazán istenfélő ember is.” Andreas Theurer
szerint a mai különbségek katolikus részről nem nyomnak annyit a latban, hogy az megérné a
szakadás fenntartását. „Ha viszont ezt belátjuk és elismerjük, abból hívő evangélikus számára csak
egy dolog következhet: az, hogy a megosztottságot meg kell szüntetni!”