a tisztulás útja, a megvilágosodás útja és az egyesülés útja.

a tisztulás útja, a megvilágosodás útja és az egyesülés útja.


19Mert én a törvény által meghaltam a törvénynek, hogy Istennek éljek. 20Krisztussal együtt megfeszíttettem. Élek pedig többé nem én, hanem él bennem a Krisztus; a mely életet pedig most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, a ki szeretett engem és önmagát adta érettem.

Ez a fundamentum szellemi képességeink (memoria, intellectus, voluntas) kiüresítéséhez mutat utat, míg csak az egyszerű, radikális szeretet marad, míg már nem a lelkigyakorlatozó él, hanem Krisztus él benne

lelkigyakorlatok újabb szintjére akar vezetni, a via purgativa-ból, azaz a tisztulás útjáról a via illuminativa-ba. Amennyiben a lelkigyakorlatozó már elég érett arra, hogy a második hetet megkezdje, Szent Ignác hatalmas vízióban adja át Krisztus Király hívását, amelynek követése az újabb cél. Második lépésként pedig ennek az elmélkedésnek a felajánló imájában megadja a feladatot, és megmutatja az utat, mely ehhez a célhoz vezet (Lgy 98). A lelkigyakorlatozó új elmélkedési módszert kap - a megfontolás (consideratio) helyett az elmélkedést (contemplatio) - és új elmélkedési tartalmat is, Jézus életének misztériumait,valamint a jóra való elhatározás helyett a választás módszerét. Láthatjuk, hogy az új célt hatalmas vízióba öltözteti (Lgy 92-97), az utat pedig imában mutatja meg (Lgy 98), és mindezek után a gyakorlat stílusa is megváltozik. (Lgy 101ff.).

Ahogyan a fundamentum a lelkigyakorlatok egészéhez viszonyul, úgy viszonyul a Krisztus király elmélkedés a második szinthez: a via illuminativa-hoz, azaz Jézus életéről való elmélkedésekhez. Éppen így viszonyul a szeretet elnyerésére irányuló elmélkedés a következő szinthez, a via unitiva-hoz, azaz a kontemplatív szinthez.

A nézés átveszi az emlékezet emlékeit, az értelem megfontolásait, az akarat elérni vágyását és a megkülönböztetéseket a vigasz és vigasztalanság megfigyelése által.

A találkozás tudatosításáról van szó, melyet alázat és irgalom övez. A lelkigyakorlatozó az önmagában jelenlévő Jézus Krisztusra tekintsen. És mégis a „fenség” és „kicsinység” egymással való szembeállításának nagy jelentősége van. Ez vezet a legutolsó és legmélyebb tisztuláshoz: a lélek sötét éjszakájába”.Ha Isten jelenlétének tükrében önmagunk „semmiségét” megtapasztaljuk, a lélek utolsó sötétségeitől tisztulunk meg.




Az imádkozó térdeljen vagy üljön (Lgy 252). Szemét hunyja le, vagy irányítsa egy helyre (Lgy 252). Egy szót ismételjen (ugyanott). Egy órát maradjon/maradhat ennél (Lgy 253). Fűzzük hozzá a harmadik imamód saját utasításait:A szót minden egyes lélegzetvételnél mondja ki (Lgy 258). A szó kimondásakor arra a személyre figyeljen, akihez beszél (Lgy 258). Ahelyett, hogy gondolkodna vagy összehasonlítana, örömet vagy vigasztalást keresne, maradjon egyszerűen a nézésnél (Lgy 252, 258).